- Level Foundation
- المدة
- الطبع بواسطة McMaster University
-
Offered by
عن
A Szemléletváltás célja, hogy segítsen fellendíteni a karrieredet és az életedet a mai felgyorsult tanulási környezetben. A Szemléletváltás életkortól és életszakasztól függetlenül megtanít olyan alapvető dolgokra, mint például, hogyan hozhatod ki a legtöbbet az online tanulásból és a MOOC-okból, hogyan keress mentorokat, és hogyan dolgozz velük, hogyan kerüld el a karriered során a hullámvölgyeket (és katasztrófákat) és általában az élet hullámvölgyeit, valamint olyan felismerésekre is megtanít, mint például a szelektív tudatlanság értéke az általános kompetenciával szemben. A tudományos eredmények gyakorlatba való átültetésén keresztül bemutatjuk, hogyan tanulhatsz és változtathatsz hatékonyan még idősebb életkorban is, és építünk mindarra, amit már tudsz, hogy az élethosszig tartó tanulásod fantasztikus új irányokat vehessen. Ez a kurzus azt hivatott számodra megmutatni, hogyan tekints a tanulásodra és a körülötted lévő társadalomban kibontakozó eseményekben elfoglalt helyedre, hogy az lehess, ami csak szeretnél, a való világban mindannyiunkra nehezedő korlátokat is figyelembe véve. Látni fogod, hogy bizonyos mentális trükkök és felismerések segítségével miként tanulhatsz és tehetsz többet. Sokkal többet, mint arról valaha is álmodtál. Ezt a kurzust végezheted A tanulás tanulása című társkurzustól függetlenül, vagy azzal egyidőben, vagy egymás után is. (A Szemléletváltás inkább a karrierre fókuszál, míg A tanulás tanulása inkább a tanulásra.)الوحدات
1. hét: A változás lehetséges
1
Assignment
- 1. hét
3
Discussions
- A múltadból hozott váratlan tőkék - és a kezdeti inkompetencia-érzés leküzdése
- Kedvenc tanulóhelyek és hasznos tanulást segítő alkalmazások
- A kihívásod
13
Videos
- 1-1 Bevezetés – A Szemléletváltásról
- 1-2 A lassú tanulói lét értéke
- 1-3 A passzívtól az aktívig
- 1-4 A múltad értéke
- 1-5 A mesterfokú tanulás
- 1-6 Fókuszált vagy diffúz – A megértés elmélyítése
- 1-7 Hallgass-e zenét tanulás közben?
- 1-8 Valami nehezet tanulsz? A kávéház trükk
- 1-9 A környezeted hatással van arra, aki vagy
- 1-10 A változó világ - A törekvések és a lehetőségek összeegyeztetése
- 1-11 Természetes szenvedélyek, karrierválasztás, és a nem
- 1-12 1. hét: Összefoglalás
- Opcionális Bónusz Videó: Nelson Dellis Memória Tippjei 1.
2
Readings
- A magyar változathoz
- Útmutató a Szegedi Tudományegyetem polgárainak a kreditátvitelről
Első pillantás a tükörbe
1
Peer Review
- Első pillantás a tükörbe
2. hét: Fejtsük meg a boldog tanulás titkát
1
Assignment
- 2. hét
1
Discussions
- A kognitív torzítások leküzdése
14
Videos
- 2-1 2. hét. Bevezetés
- 2-2 A gyenge memória értéke
- 2-3 Meditáció és tudatosság – Mit keressünk
- 2-4 A pomodoro technika mint hatékony meditáció
- 2-5 Hogyan küzdjük le a halogatást
- 2-6 A procedurális gördülékenység és a szándékos gyakorlás értéke
- 2-7 Rossz osztályzatok és Barb kezei – A mentális trükkök haszna
- 2-8 Tanulj meg átkeretezni - Címkézd fel!
- 2-9 Vond be minden érzékedet a tanulásba – A "tanulási stílusok" buktatói
- 2-10 Túlzásba vihető a tanulás?
- 2-11 A társas elméd
- 2-12 2. hét: Összefoglalás
- Opcionális Bónusz Videó: Barb Oakley interjúja Adam Khoo, szingapúri vállalkozóval
- Opcionális bónusz videó: Nelson Dellis memóriatippjei #2
3. hét: Tanulás és karrier
1
Assignment
- 3. hét
2
Discussions
- Rejtett tehetség
- A "rossz" tulajdonságok jó oldala
13
Videos
- 3-1 Bevezetés
- 3-2 Szenvedély és munka 1. rész
- 3-3 Szenvedély és munka 2. rész
- 3-4 Szenvedély és munka 3. rész
- 3-5 Szemléletváltás - mit tegyünk, ha ellenállásba ütközünk
- 3-6 Általános kompetencia vs. szelektív tudatlanság
- 3-7 Az imposztor szindrómában rejlő érték
- 3-8 Elkerülendő karrierutak és a karrier katasztrófák túlélése
- 3-9 A rossz tulajdonságok mint legjobb tulajdonságok
- 3-10 Az érzelmi intelligencia
- 3-11 Összefoglalás
- Opcionális bónusz videó: Nelson Dellis memóriatippjei #3
- Opcionális bónusz videó: Nelson Dellis memóriatippjei #4 Hogyan jegyezd meg a neveket és az arcokat
Záró, társsakkal közösen megoldandó feladat (a 4. hét során szükséges elvégezni)
1
Peer Review
- Bizalmas beszélgetés barátokkal
4. hét: Egy tanulással teli életstílus kialakítása
1
Assignment
- Záró vizsgakérdéssor
3
Discussions
- A legjobb MOOC-ok és a legjobb MOOC-készítés!
- Kedvenc könyv vagy szerző
- Osztd meg a szemléletváltásodat!
13
Videos
- 4-1 Bevezetés
- 4-2 Miért kell folyamatosan tanulnod?
- 4-3 MOOC tippek 1. rész – Hogyan hozd ki a legtöbbet a MOOC-okból?
- 4-4 A hagyományos és a MOOC tanítás piszkos kis titkai
- 4-5 Látogatás Barb alagsorában: A tanulás tanulása titkos összetevői
- 4-6 MOOC tippek 2. rész – Tekintsünk a minőségi tanulás mélyére
- 4-7 Mentorok az életedben
- 4-8 Olvass, olvass, olvass!
- 4-9 Túlélés az új információs gazdaságban
- 4-10 Összefoglalás
- 4-11 Finálé: A rejtett lehetőségeid felfedezése
- Opcionális Bónusz Videó: Nelson Dellis memóriatippjei 5. Nyelvtanulás
- Memóriatippek: Nelson Dellis beszél arról, hogy hogyan memorizáljunk egy beszédet vagy egy szöveget
1
Readings
- Kérünk, értékeld a kurzust a Class Central-on
Auto Summary
"Szemléletváltás" is a dynamic personal development course focused on enhancing your career and life in today's fast-paced learning environment. Offered by Coursera and suitable for all ages, it teaches essential skills like optimizing online learning, finding and working with mentors, and avoiding career pitfalls. Emphasizing practical application of scientific findings, it guides you to effective lifelong learning and personal growth. Ideal for those aiming to maximize their potential amidst real-world constraints, this foundational course can be taken independently or alongside "Learning How to Learn." Available with a Starter subscription.

Dr. habil. Klára Tarkó